Megpróbálom megfogalmazni, pontosan mit is szeretek annyira az írásban. Hogy mi rejlik benne, amiért képes vagyok ihlettől vezérelve akár órákat is ülni a számítógép felett és csak gépelni, ami egy laikusnak teljesen elpocsékolt, unalommal telített időnek tűnhet. Mert bizony rám pont az ellenkezője igaz, sokszor ez tudja okozni a legnagyobb örömet, amit érezni tudok. Vagy talán nem is az öröm a jó szó, használjuk inkább azt, hogy nyugalom, vagy elégedettség.
Azt hiszem a legfontosabb, ha azzal kezdem, hogy mindenképp kell hozzá affinitás, hogy valaki értékelni tudjon egy írott művet. Lehet az bármi, egy újságcikk, egy glossza vagy csak egy vicc. Talán ez mindenkiben benne van, csak éppen nem mindenkinél könnyű megtalálni azt a stílust, amit ő élvezni tud.
Szükséges hozzá képzelő erő változó mértékben (attól függően, hogy tényeket közöl, vagy történetet mesél el a mű), türelem, összpontosítás és kíváncsiság. Ezek a tulajdonságok határozzák meg, hogy képesek vagyunk-e leülni és elolvasni egy regényt, főleg akkor, ha az első három oldal értelmetlennek tűnik vagy egyszerűen nem tetszik. Az olvasás nem csupán egyfajta kikapcsolódás tud lenni, fontos eleme bármilyen információ megszerzésének is például.
Nem mindegy, hogy egy költemény milyen formában van megírva, milyen szavak alkotják a mondatot, milyen maga a mondatszerkezet. Mert bármit el lehet mondani számtalan formában és minden bizonnyal létezik egy olyan megfogalmazás is, ami sokkal kellemesebben hangzik a fülnek, mint egy nyersebb, durvább verzió. Megannyi lehetőség rejlik a kimondott vagy kimondatlan szavakban, ezek hiánya akár adhat teljesen új jelentést egy közölt mondatnak, éppen úgy, ahogy a hangsúlyozás vagy a tartalom hossza.
Tehát az olvasás tud kellemes, élvezetet nyújtó tevékenység lenni, ha valaki képes művészetként értékelni ahelyett, hogy végigszalad a sorokon mindennek csak a jelentését keresve.
Ennek az éremnek a másik oldala, amikor az egyén egy üres tér előtt ülve szavakat vet egy papírra. A szavakból mondatok lesznek, a mondatokból bekezdések, a bekezdésekből tartalom, a tartalomból pedig egy mű. Ami lehet rossz, vagy lehet jó, lehet unalmas, vagy szórakoztató. Lehet hosszú, lehet rövid, lehet vicces és lehet megható. Éppen ez a tulajdonsága az írásnak az, ami a legnagyobb varázsát adja.
Én, amikor leírok valamit, akkor nem az üres lapot látom magam előtt betűkkel. Nem azzal törődöm, hogy itt-ott helyesírási hibákat vétek, vagy éppen szóismétlések armadáját zúdítom magamból. A javítások mindig utólag történnek, de az írás, mint tevékenység nem úgy zajlik (szerintem nem is szabad, hogy úgy legyen), hogy minden sor felett görcsölve ülök és várom a csodát, mikor jut eszembe a tökéletes szó arra, amit el szeretnék mondani. Ilyenkor mélyen a gondolataimba merülve egyre csak adom ki magamból, ami folyton az eszembe jut és ezt próbálom egy keretbe foglalni.
Abban a rohanó világban, amiben élünk az ember ritkán képes teljesen magára maradni saját gondolataival. Néha azonban jól esik, megnyugtató és lehetőséget ad arra, hogy más szemszögből vizsgáljuk meg a dolgokat.
Számomra ennek a blognak az írása például lehetőséget biztosít arra, hogy a saját képzeletem egy megfoghatóbb formába öntsem, kiadjam magamból, valamint csak és kizárólag a saját létemre fókuszálva véleményt alkothassak. Ilyenkor a valóságból kicsit kiszakadva külső szemlélőként próbálom összetenni mindazt amit érzek, amit látok és amire következtetek. Ennek a három dolognak az együtteséből születik meg az, amit később erősen a saját szubjektív véleményemként elismerek.
És van, mikor történeteket írok. Annak a varázsa teljesen más. Ilyenkor sikerül teljesen elhatárolnom magam a valóságtól, egy falat felhúzva magam köré és csak arra a világra összpontosítanom, amit én magam hozok létre. Ezek mind megtapasztalt érzelmekből és élethelyzetből születnek, mégis én formálom, én adok neki jelentést és határozom meg a történtek súlyát. És van, hogy mégsem.
Nem szoktam úgy elkezdeni egy történet megírását, hogy annak tudjam a végét. Valójában nagyon kevés információ alapján kezdek el dolgozni és hagyom, hogy saját magát építse fel apró kis részletekből. Mert bizony képesek nőni és formálni magukat, egyre csak késztetve alkotójukat olyan döntések meghozására, amire talán nem is gondoltak az elején. Ezt így talán nehéz elképzelni, de próbálja csak meg minden kételkedő. Írjon egy húsz oldalas mesét akármiről, ami eszébe jut. Előbb-utóbb elkezd mindennek saját karaktere, személyisége lenni, ami aztán egyre több és több gondolatot szül, egyre több folytatásra és mellékszálra késztetve íróját.
Ennek pedig pontosan egy nem teljesen ellentéte, ám ellenpéldája az írói blokk, amiről egy későbbi bejegyzésben fogok írni.
Az írás számomra a legmegnyugtatóbb dolog, amivel foglalkozni tudok. Nem sok mindenhez értek, de ezt szeretem csinálni és alkalmat ad arra, hogy őszinte lehessek. Hogy magam maradjak és mégse érezzek magányt, hogy az érzelmeim, amikkel napközben nem tudok mit kezdeni levezessem. Egy kitalált történet megírásánál is ugyanúgy nevetek, ha humor van egy eseménynél, pedig én magam alkotom. És ugyanúgy meghatódok, ha szomorú dolgok következnek be. Az írás az Élet megélésének egy formája. Lehetőséget ad rá, hogy mi teremtsünk egy saját változatot, amit teljesen máshogy- és talán mégis ugyanúgy interpretálunk.
És én szeretem a szavak mögött rejlő lehetőségek változatosságát, szeretek fogalmazni és szépen leírt mondatokat látni. Mert művészetként fogom fel. És egyfajta jelként arra, hogy mennyi minden lehetséges ha megpróbálunk nem egyféleképp látni mindent.
Számomra ezt jelenti az írás.
